Paraszt!

Jócskán junior voltam még akkor, talán éppen a könnyű pergetéssel ismerkedtem, már amennyire könnyű lehetett abban az időben, azokkal a felszerelésekkel. Ha jól emlékszem, valami teleszkópos Silstar-förmedvénnyel próbáltam jobb belátása bírni a helyi csukákat és süllőket, inkább kevesebb, mint több sikerrel, de nem adtam fel: a néha-néha elejtett zsákmány újra felszította bennem a kihunyni igyekvő szikrát. Azonban a legtöbb kirándulás nem a várva várt sikert, inkább az izomlázat hozta meg, s műcsali gyűjteményem is egyre fogyott, hiszen jövedelemmel még nem rendelkeztem. 


Közben azonban - szinte észre sem vettem - leérettségiztem és munkát vállaltam a városi kórházban. Kérész életem öt évét pocsékoltam el a magyar egészségügyben, s a végeláthatatlan ügyeletek mellett az vigasztalt csak, hogy hétvégén talán mégiscsak kijuthatok a vízpartra. Ez általában sikerült is, annak ellenére, hogy az osztályos főnővér mindent megtett annak érdekében, hogy szabadidőm is ágyazással töltsem az első emeleti belgyógyászaton. 
Kollégáim tisztában voltak megrögzött horgász mivoltommal, néha-néha rám sózták a gyerekeket és a férjeket, (akik az evolúcióban általában leragadtak a piacos sárgavégű és a diszpis vödör szintjén); nem mondom, hogy élveztem ezeket a horgászatokat, ám végtelenül kedves és barátságos emberekkel hozott össze a sors. Egy kivétellel...
Vali már régóta nyúzott, hogy vigyem el a férjét horgászni. Nem igazán értettem, miért nem tud magától menni, miért van szükség az én jelenlétemre, hiszen kolléganőm beszámolói alapján Gyuri egy gyengébb délelőtt fog annyi halat, mint Alan Scotthorne egész életében; sajnos egy szürke pénteken mégis óvatlanul belementem a dologba, így szombat hajnalban ütött-kopott botjaim és szerény oldaltáskám társaságában vártam Györgyre és mérhetetlen szaktudására. Meg is érkeztek egy agyontuningolt Golffal, melynek hátsó szélvédőjén A király! című felirat hirdette a tulajdonos nagyszerűségét. 
Közel negyvenes, kopaszodó ürge volt, de valóban tudott horgászni. Egy pillekönnyű Shimano Zander bottal dobált, táskája színültig Rapalákkal, ám valószínűleg az egyik legvisszataszítóbb ember volt, akivel valaha találkoztam. Egy közeli csatorna felé vettük az irányt, útközben folyamatosan önmagát fényezte, két leggyakrabban használt kifejezése az "én" és a "bazdmeg" volt. A végén már egészen valószínűtlen fogásokkal és kalandokkal szórakoztatott, én pedig ezredszer is megbántam, hogy beültem ennek a paprikajancsinak az autójába. 
A csatorna hídján megálltunk, ott beleköpött a vízbe, majd rágyújtott és fejedelmi főtartással végighordozta tekintetét birodalmán. A közelben egy ismerős bácsi horgászott, Gyuri szeme vészjóslóan megvillant és újra sercintett egyet, majd - csak úgy mellékesen - megjegyezte:
- Nézd, a büdös paraszt, nem ott horgászik, ahol én akartam?
Sajnos én már nem voltam őszinte ember, így nem toporzékoltam, pedig legszívesebben belelöktem volna Gyurit az iszapos mederbe. Jól ismertem az öreget, gyakran összefutottunk a parton, nagyon szeretett mesélni, tanítani, segíteni. Egyszer télen part menti kis házába is meghívott, mikor összefagyva, jó szokásomhoz híven egy szál melegítőben kísértettem a sorsot (forró levest itatott velem, majd a vállamra dobott egy végtelenül csúnya, de meleg pulóvert), máskor én hoztam neki egy üveg bort nagyapám pincéjéből. 
Gyurihoz fordultam.
- Büdös? Öregem, tipikus alkoholista láncdohányos szagod van, már a kocsiban is majd' kifordult a gyomrom. És mi a baj azzal, ha valaki paraszt? Ő egész életében a földből élt, te meg másokból. Ő a saját kezével gondozta a földet, te mit tudsz felmutatni? Ő tisztességben felnevelt három gyereket, neked pedig évek óta könyörög a feleséged egyetlen kölyökért. Öt forintot nem ér a bőröd...
Igen, talán tényleg ezt kellett volna a fejéhez vágnom, ám csak ennyit mondtam:
- Na, horgászunk? - s közben helyette is szégyelltem magam.
Gyuri bónuszként még egyszer leparasztozta a kisöreget, majd ipari sebességgel dobálni kezdett, s hamarosan akasztott is egy csukát, ami az emberes méretű Rapala felirattal ellátott táskában végezte. Délelőtt fogott még kettőt, nekem rávágásom sem volt - talán azért, mert akkor már rendesen dühöngtem a viselkedése miatt. A cigaretta csikkeket a vízbe pöckölte, eldobta a használt zsebkendőt; végül a biztosítékot az csapta ki, mikor egy kis csukát visszalökött a csatornába, s az a part menti sárba esett, Gyuri pedig, mint aki jól végezte dolgát, továbbsétált. 
- Nem akarod visszaengedni? Megfullad...
Megrántotta a vállát és újra rágyújtott.
miközben visszaengedtem a sodrásba, megígértem a kis csukának, hogy valamilyen módon megkapja majd a magáét az ürge. Szegény, talán aranyhal géneket örökölt, és teljesítette egy kívánságomat, mert néhány perc múlva szinte tálcán ékezett a bosszú lehetősége.
Gyuri helyet foglalt egy kikötött, öreg csónakban, onnan próbálta elérni hosszú dobásaival az egyik nádszigetet. Nekem elegem volt a mai napból, ráadásul a közelben valami ámokfutó berúgott egy láncfűrészt is, így lassan elindultam visszafelé, ám egy jókora reccsenésre lettem figyelmes. A magyar horgászsport jeles képviselője alatt beszakadt a csónak feneke, ő pedig bezuttyant a vízbe; tapasztalatból tudtam, hogy a csatornának ez a része nagyon iszapos. Első pillanatban megijedtem, aztán önelégült vigyor terült el a képemen, majd megjátszott, sunyi lelkesedéssel dobálni kezdtem egy közeli kis öblöt, szemmel tartva az iszapban dagonyázó Gyurit. Próbálta magát felhúzni a csónak ülésén, de az is leszakadt, így barátunk újra elmerült a jóban -a víz nem volt mély, baja nem eshetett, egy kis hűtőfürdő pedig nem árthatott neki.
A csónak egyre süllyedt, Gyurka térdig állt már a büdös iszapban, és próbálta túlharsogni a láncfűrészt, én pedig rendületlenül dobáltam a kis öbölben, mintha süket lennék és nem hallanám az egyre artikulátlanabb kiabálást. Közben rázott a röhögés, bármit megadtam volna, ha van nálam fényképezőgép és megörökíthetem sporttársam dühös ábrázatát és a sáros Lacoste melegítőt. A csalit a bot keverőgyűrűjébe akasztottam és elindultam a híd felé - fél úton járhattam, mikor hangos csobbanás adta hírül, hogy Gyuri kiszabadult a csónakból és beleesett a vízbe. Ekkor már hangosan röhögtem, s otthagyva csapot-papot, elindultam lefelé a csatornán...
Busszal mentem haza, persze valamikor éjjel értem a városba, mégis fülig ért a szám, és éjjel arra ébredtem, hogy röhögök álmomban.
Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

4 megjegyzés :

Üzemeltető: Blogger.