A kék toll

Az asztal legalsó, legsötétebb fiókjának széléről finom por hullt egy benn felejtett, rég elveszettnek hitt tollcsomóra. Talán éppen a színe miatt hagyta ott a gazdája: királykék volt, pontosan az a szín, amiből ritkán köt műlegyet bárki, mivel egy csiricsáré csalira a halak sem kíváncsiak. A csomagban ő volt egyedül kék, a többiek mind fehérek, s lassan elhordta őket az asztalnál pepecselő ember; soha többé nem tértek vissza, s a kis tollacska reményvesztetten várta, mikor éri utol őt is a végzet.
De a vég nem jött, a toll pedig porosodni kezdett, harsány színe fakóra váltott, keserű lett és mogorva, s emiatt egyre jobban elhúzódott tőle a többi fióklakó. Még a méregzöld, gőgös pávatollak sem szóltak többet hozzá, arra sem méltatták már, hogy a színén gúnyolódjanak.
Teltek a hónapok, az évek, néha valaki kihúzta a fiókot, s kilakoltatott néhányat az albérlők közül, hogy azok eltűnjenek a külvilág ismeretlen forgatagában, a  toll pedig egy idő után már legszívesebben menekült volna ebből a lakk- és ragasztószagú fadobozból, de a kutató kéz soha nem őt választotta a többiek közül.
Azonban néhány nappal ezelőtt valami bepottyant a lakók közé; messziről jött, sok viszontagságot megélt vándor lehetett, csapzott ruhája rongyként lógott cingár horogtestén, megfakult, ezüst színű szálakat tekertek a nyakára, s ettől olyan lett, mint egy elaggott primadonna. Azt állította, hogy hallégynek hívják, de senki sem tudta, mi az a hal, sem azt, mi a légy; ám a jövevény mesélni kezdett, s a lakók érdeklődve hallgatták a történetét.
- Az ám az élet, barátaim! - vidámkodott őkelme, miközben szanzsén hátracsapta nyúlszőr gallérját. - Járom a világot, olykor-olykor fellépek a vízirevűben, máskor táncolni tanítom a halakat...
- De áruld már el nekünk: mi az a hal? - kotyogott közbe egy rozsdás horog, ám a hallégy nem zavartatta magát.
- Átszelem a legnagyobb vizeket, táncolok a víz tetején, együtt nevetek a Folyóval...apropó, láttatok már vidrát valaha?
- Ostoba! - sziszegte keserűen a foszladozó cérna - Születésünk óta ezen a lakótelepen élünk, levegőt is alig kapunk, te pedig jössz mindenféle mesével. Hogy enné meg a moly azt a cifra bundádat!
A moly - mintha csak vacsorára hívná valaki - átlibbent egy darab szarvasbőrről a hallégy mellé, s letelepedett a fiók aljára.
- Várj! - kiáltott fel kétségbeesetten a kék tollcsomó. Beleremegett a gondolatba, hogy végre hall valamit a külvilágról, megtudhatja, hová kerültek a testvérei, erre itt ez a moly szeme, s a előtt zabálja majd fel a hírnököt. Na, azt már nem!
- No, nézd csak, a kis kékség! - nevetett a pávatoll. - Megérintett a szabadság szele?
De a tollacska számára már nem létezett más, csak a mese.
- Kedves hallégy - kérlelte -, mondd el nekem, hová kerülnek a többiek ebből a fiókból?
A primadonna - miközben fél szemét a lepkén tartotta - megcirógatta a tollacska szárát.
- Látom, kis barátom, te más vagy, mint ez a söpredék itt. Na jó, nem bánom. Mire vagy kíváncsi?
- A halakra...a világra, ami kinn vár, a vidrákra, vízre, mindenre. Kijutok én valaha ebből a nyomortanyából? - tette fel a kérdést, csak úgy magának.
A hallégy gyengéden meglegyintette a tollat, amitől elszállt róla a por, s szinte szépnek tetszett a sok szürke limlom közt. A pávatoll még jobban elzöldült mérgében, de már senkit sem érdekelt a haragja; a hallégy mosolyogva mesélni kezdett.
Mesélt a születésről, az egyesülésről, hogyan lesz egyetlen test horogból, tollból, szőrből, cérnából, mesélt az utazásról, a repülésről, az első vizet érésről, békákról, vidrákról, madarakról. Elmesélte, mi történik, mikor az első hal elkapja, s elkezdődik a tánc, s milyen érzés, mikor az ember a tánc végén elégedetten simítja végig vizes, megrágott testét.
A mese végére mindenki szájtátva hallhatta a hallegyet, aki néha pördült egyet, még varázslatosabbá téve az előadást.
- Nahát... - suttogta egy apró fogolytollacska, a molyrágta nyúlszőr pedig hangosan sóhajtott a sarokban.
- Egyszer én is elmegyek. - merengett a kék tollacska. - Én is repülni és táncolni fogok, ígérem...
S ezt olyan hittel és átéléssel mondta, hogy senkinek sem volt mersze leteremteni...

Égre-földre kerestem az egyik streamerem, nem találtam sehol, pedig este még megvolt. Szerettem azt a legyet, sok halat fogtam vele, ráadásul ajándék volt, most pedig sehol...s egy szörnyű pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy összesöpörtem és kidobtam a szeméttel együtt. Ha meglesz - fogadkoztam - nyugdíjazni fogom, megy a "pihenőbe"...
Felforgattam mindent, de nem találtam. Végül a legalsó, szinte elfelejtett kis fiókban leltem rá, néhány megrágott, hasznavehetetlen holmi társaságában. Hogy kerülsz te ide?
Lefújtam róla a port, s csak akkor vettem észre, hogy a nyúlszőr közé egy kék tollcsomó keveredett. Az asztalomra tettem, ám később ismét a kezembe került, s - ha már ott volt - kötöttem belőle egy extravagáns műlegyet. S mivel közeledik a tavasz, elhatároztam, hogy először őt fogom megtáncoltatni az öreg Folyó vízében...


Share on Google Plus

About Balázs Peti

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

7 megjegyzés :

  1. ez jólesett! tényleg hangulatos kis eszmefuttatás és szerintem sokunkkal előfordult már hasonló. :)

    VálaszTörlés
  2. Jól esett, így reggel.. Köszönet

    VálaszTörlés
  3. Földi: hogy évekig fiókban porosodtak? :o

    VálaszTörlés
  4. A mester egyik legkifejezőbb, legszebb novellája: A kilincs. Hihetetlen érzelmek, gondolatok kapnak szárnyra élettelen tárgyak beszélgetésekor. Nagyon jó volt egy kicsit elmerülni a fiókodban. Ez megint nagyszerűre sikeredett!

    VálaszTörlés
  5. Úgy tudtam!! :D Bármit feltettem volna arra, hogy kitalálod, honnan jött az ihlet. Különben én is az egyik legszebbnek tartom.

    VálaszTörlés
  6. igen, találtam a minap is egy régi, zacskónyi sárga kacsatollat, abból kötöttem kis streamereket. már el is felejtettem, hogy van, akkor vettem mikor elkezdtem legyezni, és talán adamseket kötöttem belőük a Sanra. azóta porosodott :) plusz néhány régi, satnya legyecske mellettük egy elvetemedett fadobozkában. emlékek sora jött elő :)

    VálaszTörlés
  7. Végre, elolvastam, és belefeledkeztem :) Az ilyen írások jelentik nekem azt a kis pluszt, ami a horgászat mögött van.

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.