A Tenkara alapjai

Mint minden módszernél, nem árt, ha a Tenkaránál is tisztában vagyunk a stílus eredetével, történetével. Nevének jelentése "a mennyből" vagy "az égből", természetesen ennek magyarázata (ahogy általában ez a felkelő Nap országában szokás) nem egyszerű, sokak szerint azt a pillanatot jelenti, mikor a hal észreveszi a fentről vízre hulló legyet. Ám a kifejezést olyan 30-40 éve használják, előtte "kebari tsuri"-ként emlegették, ami tollas horoggal való horgászatot jelent.
Persze abban az időben ez kevésbé volt hobbi, inkább a mindennapi betevő megszerzése, egyszerű eszközökkel, de mindenképpen eredményes és szórakoztató módszer, így nem kerülhette el, hogy a modern legyezőhorgászok besorozzák módszereik közé.


Azonban ha jobban belegondolunk, a Tenkara nem kifejezetten japán stílus. Az orsók elterjedése előtt a világ minden területén alkalmaztak hasonló módszereket, sőt, manapság is alkalmazzák hazánkban is, főképp kisebb patakokon, apróbb változtatásokkal: spiccbot, monofil zsinór, nehezebb légy...

Nézzük, mire lesz szükségünk, ha mindenáron tenkarázni szeretnénk.

BOT
Kaphatóak erre a módszerre speciális Tenkara botok, ha komolyan gondoljuk a dolgot, érdemes beruházni egyre. Ezek általában teleszkópos kiszerelésben kaphatóak, tíz részes, 10-13 láb hosszban. Érzékenységüket indexel jelölik, pl. 6:4, ahol a hat jelöli a a bot alsó, inaktív részét, a négy pedig a felső, dobásban és fárasztásban aktívan résztvevő tagok számát. Általában a következő indexel árulnak botokat:

5:5 - finomabb pecák, 1-2 kilós halak fogásához, könnyű és ultrakönnyű kategóriának felel meg

6:4 és 7:3 - medium botok, leggyakrabban ezeket forgalmazzák, optimális és univerzális választás

8:2 - erősebb osztály, nagyobb halak fárasztásához és követéséhez, esetleg ha a halat merítés nélkül óhajtjuk kiemelni a vízből (persze a legyes horgász mindig használ merítőt a hal kímélése érdekében, még akkor is, ha egyes "szakblogok" megkérdőjelezik ezt)

Eszkábálhatunk persze magunknak saját Tenkara botot is, melyek semmiféle hátrányban nincsenek a gyáriakkal szemben, személy szerint a TENKARAUSA.COM botjait tökéletesnek tartom, igazi mestermunka mindegyik, a piac legjobb botjait tisztelhetjük bennük.

ZSINÓR
Tenkarázáshoz LEVEL zsinórokat használunk, nem érdemes túlbonyolítani a dolgot. A fent említett oldalon vagy az Ebay-en találunk jó minőségű, hosszra vágott zsinórokat, de ha finomítani szeretnénk, beszerezhetőek fonott zsinórok is. Jelen pillanatban egy WF2-es úszó zsinór alsó részéből levágott darabot használok 5:5-ös Iwana botomhoz, tökéletesen elégedett vagyok az összeállítással.

TIPPET
5x, 6x, 7x és 8x vékonyodó tippetet használok, természetesen a légyhez és a halhoz igazítva. Túlbonyolítani szintén nem kell ezt sem, ráadásul teljes mértékben rugalmas a dolog, mindenkinél más és más hossz, típus és márka lesz a nyerő. A tippet végén nekem a jól bevált titánkarika fityeg, ebbe kötöm az előkét, itt kifejezetten jól jön a fluorokarbon zsinór. Egy észrevétel: Tenkarázásnál nem vált be a fonott tippet, a csomózottat sem szeretem, érdemes beruházni néhány gyári vékonyodóra.

MŰLEGYEK
Az égvilágon minden. Nem kötelező kebarikkal horgászni, a jól bevált szárazok, nedvesek és nimfák tökéletesek, persze a célhaltól függően.

-Tenka-

Megjegyzések

  1. Vettem egy 6:4-es tenkarausa botot kiváncsi vagyok mit tud a sima spiccbottal szemben, mert azzal nagyon eredményes voltam ma ;-)

    VálaszTörlés
  2. Na, kíváncsi vagyok, mi lesz. Hajrá! :)
    Melyik az, Iwana?

    VálaszTörlés
  3. ÁÁ szóval itt kérdezted, nem iratkoztam fel és nem láttam mikor írtál...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése