Újra a Tüskevárban

A napokban kezembe került az új Tüskevár film egyik kópiája. Nagy vehemenciával vetettem rá magam, annak ellenére, hogy életemben nem féltem még ennyire mozitól; egy Fekete István könyv nem igazán értelmezhető többféleképpen, ráadásul az adott kor is igen sajátos értékekkel bír, s bár a készítők váltig hajtogatták, hogy maradnak az eredeti történetnél, a bemutató alapján egy modern környezetbe helyezett Tüskevár bámult vissza ránk a monitor képernyőjéről. Sebaj - gondoltam, - talán lesz egy jó délutánom, s belevetettem magam Tutajosék nagy nyári kalandjának újabb kivetülésébe.

Előre bocsátom: semmiképp sem szeretnék párhuzamot vonni a régi és az új film között. Egész egyszerűen nem lenne tisztességes. Volt egy Bánhidi Laci bácsink és volt egy Fejér Tamás nevű rendezőnk (Bogáncs, Princ, Eke Máté; folytassam?), és van egy Tüskevárunk, ami örökre a magyar filmművészet egyik legismertebb alkotása lett. Próbáltam nem elvakult szemmel nézni az új mozit, de már az elején újabb kompromisszumra kényszerültem: próbáltam elvonatkoztatni a címadó regénytől is, mert a párbeszédektől eltekintve sajnos nem sok köze van a műnek Fekete István remekéhez. Szóval a jóindulat megvolt bennem, nagy elhatározás, meg minden, mégis elkenődve keltem fel a végén a karosszékből...

Menjünk szépen sorban: a film eleje annyira elkapkodott, hogy mire észbe kapnánk, már a vonaton ülünk Tutajossal és István bácsival. A felelés és a bizonyítványosztás izgalma sehol, cserébe kapunk egy jelenetet a fagyizóban kakaskodó nagybácsiról, ami inkább röhejes, mint komoly. Most tényleg, Eperjes Károly, mint "testes gazdász" (megjegyzem: annak idején Zenthe Ferenc sem volt szerencsés választás, annak ellenére, hogy zseniálisan alakított a sorozatban)? 

Szóval pillanatok alatt a Tüskevárban találjuk magunkat, itt szerencsére a történet lelassul, belekerültek a jól ismert jelenetek, sőt, újabbakkal bővültek. Nos, ezekhez nem ragaszkodtam volna, a Tutajos által elpöfékelt szivar monológja (!) valószínűleg a "poén kedvéért" került a filmbe, de az eredetileg vicces jelenet így röhejessé avanzsálódik. Később szintén találkozunk ilyen jellegű újításokkal, némelyik egészen kedves és szerethető (pl. Katica klipje), de a legtöbb csak rontja az összképet. 

Tutajosnak szemmel láthatóan nem ízlik a halászlé

Sajnos a színészek sem emelik túlságosan a produkció fényét. Persze az öregek, Eperjes (István bácsi), Pogány Judit (Nancsi néni), Szacsvay László (az orvos), Molnár Piroska (Piri mama) éppen olyan szerethetőek és kifogástalanul játszanak, mint általában, mégis egyszerűen olyan érzése van az embernek, hogy belekényszerítették őket a szerepekbe. Rékasi Károly valami ismeretlen, szadista, kárörvendő Kengyel tanár urat ad elő, Nancsi néni folyton népviseletben parádézik, István bácsi pedig tipikus sztereotípiája a parasztembernek: folyamatos piálás, térdig érő fényes csizma, kackiás bajusz, vadászkalap és valami faramuci logika alapján egy csokornyakkendő (erre írná Fekete István: tényleg ilyennek képzeli a fővárosi ember a parasztot?). 

Béla szomszéd vagy István bácsi? Ki tudja?

A Matulát alakító Kovács Lajosnak volt a legnehezebb dolga, él bennünk ugyanis egy felejthetetlen Matula-figura, vele kellett versenyre kelni ebben a szerepben. Talán a verseny nem is jó kifejezés, valami újat kellett adni, valami szerethetőt, és - kövezzetek meg érte - szerintem sikerült is neki. Én mindenesetre elfelejtettem (ami a film elején még ott motoszkált bennem), hogy a hírhedt Balogh Tibi próbálja halfogásra tanítani az ifjoncokat, és ez hatalmas teljesítmény egy ennyire beskatulyázott színésztől. Ő más Matula lett: komoly, megrovó, magának való, s még azt is elnéztem neki, hogy méla undorral kezeli a rikító Vans pólóban feszítő Tutajost. 

Már csak azért is, mert a főszereplőt alakító Nagy Marcell pont annyira való képernyőre, mint a Mónika Show sztárvendégeinek nagy része. A legrosszabb az egészben, hogy lényegében ő egymaga (majd később Péntek "Ripacs" Bálinttal karöltve, akinek egyetlen igaz pillanat sincs a filmben) vágják taccsra az egész produkciót. Mindig ugyanaz az unott pofa: mikor magában meditál, mikor leégett hátát kenegetik, vagy esetleg undorodik az előtte tekergő kígyótól, netán legjobb cimborája egy gödör alján hever kitört ujjal. Nagy baklövés volt őt választani a szerepre, komolyan mondom, egy jól megválasztott főszereplővel akár egy korrekt film is lehetett volna az új Tüskevár. A fiatalok közül két üde színfoltot emelnék ki: Katicát, akinek sok szerepe ugyan nincs, mégis könnyű meg(bele)szeretni és Csikaszt. Ez utóbbi toronymagasan viszi a pálmát. 

"Mi a túrót keresünk mi itt??"

Kicsit térjünk ki a horgászatra, ami ugye fontos részét képezi a történetnek (és ami miatt ez a bejegyzés is megszületett). Egyértelmű, hogy nem csak a pecásokra koncentrálnak egy ilyen film elkészítésénél, de hitelesség szempontjából igazán kikérhették volna egy szakértő véleményét. Hagyján, hogy dögre fárasztott, félholt halakat akasztgattak a horog végére (nem egy filmben tették már ezt), de az Isten szerelmére: legalább egészséges halakról lenne szó! A Kis-Balatonon járunk, nem agyonhorgászott kockatavon, azért szörnyű, hogy a legtöbb hal össze-vissza van törve, Tutajos első pontyának kopoltyúja alatt pedig akkora fekély éktelenkedik, mint a tenyerem. A tárolóorsót persze leváltotta a peremfutó, önsúlyos úszó került a zsinórra, csonti a dobozba, ám fárasztani nem tanult meg egyik színész sem. S bár Kovács Lajos horgász szerepében is hiteles, sajnos a legendás harcsafárasztás inkább egy jól sikerült paródiára hasonlít. Lássuk:

Mindenképp meg kell említenem a berek madárvilágáról, a természetről készített felvételeket, egy rossz szavam sem lehet emiatt. Kár, hogy viszonylag keveset mutatnak belőlük, mindenesetre feldobják a filmet, plusz a vágással is elégedett vagyok: egy-két snitt a vihar után, az előmerészkedő, vizes madárkák, a viharvert nádas; sajnos maga a vihar is el lett tolva, kitör az égiháború, Tutajos a vízbe zuhan, jelenet vége: hőseink az ágyban fekszenek. Feszültség semmi, izgalom nulla, összecsapottság száz százalék. De a mélypont - és szó szerint a produkció legalja - a film alatt felcsendülő stand up hangulatú csodaeffektek, mintha a Tom és Jerry sorozat ihlette volna a zenei szerkesztőt. Különben a bevezető téma (amit a bemutatóban is hallunk) nem rossz, néha felcsendül egy-egy kellemes instrumentális futam, de amit a film nagy részében hallunk, az valami katasztrófa. Végül az egészre felteszi a koronát az a "valami", melyben a Copporn együttes skandálja, hogy "az élet szép, ha van elég lé, lesz kapásom a plázson, áháááá". Igazán méltó befejezése a filmnek...

Új vadászstílus, a fekvelövés

Azért igen furcsa számomra, hogy a mai napig nem lehet sem DVD-n megszerezni a filmet, sem online megtekinteni (egy-két rossz minőségű kalóz verziótól eltekintve). Talán nem véletlen. Valahol azt olvastam, hogy Fekete István fia könnyes szemmel gratulált a premier után a rendezőnek, amiért visszaadta édesapja emlékét. Kár, hogy a Tüskevár (könyv vagy sorozat) rajongóitól meg elvette ezt. Mert hiába írtam, hogy nem szeretném összehasonlítani őket, egyszerűen nem tudom nem megtenni. A könyv gyerekkorom legemlékezetesebb olvasmánya, Fejér Tamás sorozata pedig egyik legkedvesebb filmemlékem. Hogy az új film mi? Leginkább tévedés. 

Viszont egyetlen hatalmas előnye van, ami miatt hajlamosak vagyunk elnézni az összes hibát: talán az új film hatására néhány fiatal előveszi majd a regényt és egy részük végig is olvassa majd azt.
Vagy túl naiv lennék?