Széllelbélelt pontyozás

Tegnap este a család elcsalt moziba, ahol volt szerencsénk megtekinteni a Mogyoró meló című  - baromi unalmas - alkotást. Persze még az ilyen haszontalan programnak is megvan a pozitív oldala: korán indultunk, így a közeli tó mellett kiharcoltam egy rövid sétaszünetet, hogy szemrevételezzem a terepet. Elsősorban pontyék érdekeltek - egyre csak a télen kötött új legyek jártak a fejemben, - s láss csodát: rájuk is bukkantam az egyik eldugott kis öbölben. Kétségtelen volt, hogy pontycsapatokat láttam, szinte a felszínen tobzódtak a melegedő vízben; elégedett mosoly terült el a képemen, s később a moziban, egy pákosztos mókus idétlenkedése közben lelki szemeim előtt egy tökéletes loop végén kacsázó műlégy jelent meg, kezeimben pedig szinte már éreztem a megakasztott ponty rugdalózását. Viszont a moziból kimerészkedve zuhogó eső és hideg fogadott, én pedig búcsút mondtam pontyos álmaimnak...

Ma délelőtt viszont, a nagy vasárnapi tengés-lengésben nem bírtam magammal, s kihasználva azt a két órát, míg Kisbalu a déli sziesztáját tartja, mégis kiruccantam a tavacska partjára. Ember a környéken sem volt (fél siker!), s bár a viharos erejű szél néha szinte benyomott a vízbe, egészen kitűnően éreztem maga. Persze a tegnapi pontyok valahol a mélyben grasszáltak már, a hirtelen légnyomás változás miatt nyilván enni sem hajlandóak, de ha már itt vagyok...
Fél óra múlva: semmi.
Az erős szél miatt normális kontaktus sem volt a nimfákkal, s ekkor eszembe jutott, hogy Bazsi ilyenkor kora tavasszal pici tviszterekkel fogdosta régebben a pontyokat. Ha neki bejött, most miért ne jöhetne? Domiknak készült apró angyalhaj streamer került a zsinór végére, arasznyi húzásokkal vezetve, folyamatos kontaktust tartva...

Valószínűleg én lepődtem meg legjobban, mikor az egyik húzásra valami visszarúgott a boton. Egészen sekély, méter körüli vízben, a vízréteg közepe táján ehette meg a legyet. Feltűnően hosszú, csókos szájú ponty a tettes, igazán kedves vendég volt őkelme. 

Csak ültem a fűben vizes gatyával és a halacskát simogattam boldogan. Tavaszi legyes ponty; hónapok óta várok erre a pillanatra. Úgy néz ki, lassan megindulnak, tehát semmi sem tarthat vissza, hogy a melegebb délutánok a parton ne érjenek ezentúl.

Közben még hidegebb lett - bár néha kibambult a Nap a felhők közül -, persze a szél ugyanúgy dühöngött tovább - néha cifrázta is, minden hatására az egyik dobás hátul egy jókora bükk ágai között szomorú véget ért. Az utolsó vékonyodó előkém bánta.

Rövid séta következett, közben a táskámban porosodó zsinórokból összehoztam valami előke-félét, majd célba vettem a tegnap kiszemelt öblöt. Egyértelműnek tűnt, hogy teljesen üres, mégis megkockáztattam pár dobást: a hallégy hirtelen önálló életre kelt, s határozottan feszülni kezdett a zsinór. Annyira meglepődtem, hogy elkéstem a bevágással, mégis meglett a halacska.

Tavaszi kölyökponty; üröm az örömben, hogy a horog a derekába akadt, valószínűleg esze ágában sem volt megenni, egyszerűen ráhullott a hátára az égi áldás, ő megijedt és megakasztotta magát. Kellemes kis fárasztás volt, s bár jóval kisebb az előzőnél, megdolgoztatta a finom botot. 

Két óra tömör gyönyör...a mai nap is jó példa arra, mennyire kiszámíthatatlan dolog a horgászat. Az áltudományos okoskodás időjárásról, szolunáris táblázatról, légnyomásról, vízhőmérsékletről pont arra jó, hogy tudatlanságunk elrejtsük mögéjük...