Cím nélkül

- Hé, öreg, mit fotózol itt, mi?

- Tájképet. 

- Akkor fotózz máshol tájképet, nekünk dolgunk van. 

- Aha...szép ez az elektromos kütyü...fotogén. Megörökíthetem? 

- Na takarodj innen!

- Nem gond, a kukoricásból már úgyis lőttem párat, csak kellett volna néhány közeli. Meg persze egy-egy portré Önökről is, esetleg a kocsi rendszámtáblájáról...

- Hé, Béla! Gyere csak ide!

- Igen, jöjjön csak, Béla, egy csoportkép jó lenne.

- Mi a probléma?

- Ez a csávó keménykedik itt. 

- Na, le lehet lépni!

- Csak még két-három kattintás és készen is vagyunk. 

- Mégis mit képzelsz magadról, haver? Add ide azt a gépet!

- Nem adom, ez az én gépem. Vegyen magának, ha fényképezőt szeretne. Ezzel nagy bivaly aksival meg az aggregátorral sokáig tudja majd használni.

- Engem te ne fényképezgess, hallod? Mit mondtam? Még egy kattintás és letöröm a kezed.

- Katt.

- Az anyád...! Vedd el tőle, Béla!
- Feleslegesen erőltetik meg magukat, magamtól is odaadom. Persze semmi értelme, a képek automatikusan felkerültek az internetre, valamint néhány ismerősöm postafiókjába. Ők is éppen akkora rajongói az önökhöz hasonló sportembereknek, mint én. 

- Mi a szarér' csinálod ezt? Ártottunk mi neked, bazmeg?

- Nem csak nekem. De hogy mások, mit lépnek ez ügyben, már csak rájuk tartozik, én egyszerűen feljelentést teszek a vízügynél és a természetvédőknél. Ha jól tudom, Csita barátom az adóhivatalhoz megy, az ő egyik cimborája pedig az ÁNTSZ-nél kérdez rá, kedves Béla, hogy az ön húsboltjának van-e engedélye fejes domolykó árusítására. A legkedvesebb druszám, Pista ennél sokkal egyszerűbb ember, ő nem megy sehová, viszont jobban teszik, ha sötétedés után nem mennek ki mostanában az utcára. 

- Ijesztgetsz, köcsög?

- Igen. 

-....önbíráskodás? Idáig jutottunk?

- Igen, Béla, idáig. Egyszerűen nincs már a rendes pecásnak türelme ahhoz, hogy kivárja, mikor csattan a magafajta véglénynek a hátán az ostor; inkább kezébe veszi a nyelet és ő sóz a púpjaira jókorát. Röhögnek a rendőrön, röhögnek a halőrön, mindenkin, aki felelősségre vonhatná magukat, mert tudják: nincs igazi büntetés. Hát legyen bűnhődés, ha ez jobb maguknak. 

- És ha elkaparunk itt a kukoricásban? Érdemes pár szaros halért megdögleni?

- Béla, szóljon rá a barátjára, hogy ne legyen ostobább, mint amilyennek kinéz. Közel húsz ember kapta meg pár perce a képeket, elkezdték a közösségi oldalakra felpakolni, mindegyiken ott van a GPS koordináta és a maguk képe is szépen felismerhető. Biztos vagyok benne, hogy a fészbúkon legalább kétszáz helyi horgász ismerte fel magát az elektromos halászeszközzel a kezében. Ha estig nem megyek haza, keresni fognak és ki lesz az első számú gyanúsított? No meg hülye sem vagyok, itt a zsebemben a gázpisztoly. Kezdődhet a bunyó?

- ...

- Igen? 

- Szemétláda...

- Feleslegesen mérgelődik, barátom. Történhetett volna ez másképp is. Mindketten egyesület tagok, jó pecások hírében állnak. Persze az egész város tudja, hogy gereblyéznek, áramoznak, lopják a halat, csak senki sem tudta eddig magukra bizonyítani. S mielőtt azzal támadnának, hogy irigyek vagyunk, megjegyezném: ez valóban igaz! Mert féltjük az önök feneketlen zsebétől életünk egyik legfontosabb momentumát. S míg - szerencsére - mi egyre többen vagyunk, maguk egyre kevesebben...!

- Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom - mondta Buddha a tanítványainak.  

Hallgatói megkérdezték: - Miért ostoba az efféle gondolkodás? 

- Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.