Pikesaber teszt - 1.rész

A Piketrek cég tervezője és/vagy tulajdonosa valószínűleg elborult Csillagok Háborúja rajongó. Nincs is ezzel baj, minden valamirevaló 30 feletti hetero férfi megbolondul a "szent trilógiáért", mégis fura, ha egy műlegyes csukázóbot mellé társítják a halhatatlan fogalmakat, mint például "light saber", azaz fénykard. Kölyökkorom nagy álma volt egy ilyen szablya (bár jobb híján meg kellett elégednem mindenféle fadarabokkal, amit pirosra-kékre-zöldre festettünk, attól függően, tulajdonosa az Erő mely oldalához vonzódott); sosem gondoltam volna, hogy felnőtt fejjel valóban birtokolni fogok egyet. Hogy a light helyett pike van ráírva (természetesen eredeti SW betűtípussal!), nemhogy ront a helyzeten, sokkal inkább javítja a körülötte ragyogó dicsfényt...

Blogunk szülőatyja, Tenka mutatta nekem először a Piketrek legyeket, erről (réges-régen, egy messzi messzi...ehh...) értekezett is egy bejegyzésen belül. Én akkor még vallottam a legtöbb műlegyes horgász által skandált, kőbe vésett igazságot, miszerint: "Legyet saját satuból, ha vásárolsz, kamuzol!". Később rájöttem, mekkora baromság ez, egyre több műlegyet vettem, és (szentséges Tervezőm!) használtam is őket, fogtam halat is velük. Persze nagy részük most is saját kreálmány, de a Piketrek műlegyekkel régóta nem próbálkozok; a "gyári" az igazi, szép kis sorozatot gyűjtöttem be belőlük, nagyrészt ezzel csukkantok. 

Nézegettem évekkel ezelőtt is a Pikesaber botokat, majd szinte heti rendszerességgel csorgattam a monitorra a nyálam, végül tavaly ősszel vettem egy nagy levegőt és ráklikkeltem a Kosárba gombra. Ha lúd, akkor legyen kövér, a hozzá tartozó Piketrek orsóval és zsinórral igazi a móka - néhány nap múlva csengetett a postás, és hozta az epekedve várt csomagot. És az Erő végre velem lett.

A bot ízléses, fekete cordura tokban jött, négy darabban (nem a posta hibájából, gyárilag ilyen), az orsónra mértani precizitással feltekerve a zsinyeg, alá a backing...kivetnivalót akkor sem találtam volna benne, ha kukacoskodó típus vagyok. 

Természetesen a bogárfekete, általam Darth Vader Edition-nek titulált pakkot választottam, fekete orsóval. Ami mindig aggasztott, az az egyetlen választható zsinórosztály, lévén kizárólag #10-es kiszerelésben lehet kapni a botot, azonban ha valaki abból indul ki, hogy 10 cm feletti csirkékkel dobál nagyrészt csukára, nem is tűnik ez olyan soknak. Mint kiderült, alaptalannak tűnt a félelmem, mivel egész egyszerűen nem tűnik tízesnek a bot. A #8-as Rio Pike-ot sokkal szebben repítette, mint a PT hozzá való zsinórját (nem véletlen, az minimum #10-es kategória, kisujjnyi első résszel), inkább azt mondanám, gyenge kilences. Vagy nagyon  (nagyon!) erős nyolcas...

A halak gyors elvermelése után sokat horgásztam, de még többet hajigáltam a Csukaszablyával, volt, hogy kifejezetten dobálni mentem le a Drávára; kajakból és partról egyaránt, szélben, szélcsendben, kövezésről, partról próbálgattam (Ne próbáld! Tedd vagy ne tedd!). Kapitális halat még nem fogtam vele (az idei legszebb őszi öreg csuka persze fekete Meppsre jött), kilósig sikerült jó párat fogni, így a fárasztásról nem sokat tudok mondani. Viszont tavasszal bevetem kedvenc nagy pontyos vizemen is, így meglátjuk, Carpsaberként hogy üzemel a kicsike. 

Maga a bot különben kifejezetten szép darab, annak ellenére, hogy kicsit túldizájnoltnak látom. Érződik rajta, hogy mindenképp hozni akarták a SW hangulatot, néhol többet adtak a külcsínre, mint a bot tartalékaira. A legnagyobb hiba, hogy a gyűrűk (Fuji SIC) kicsik, valószínűleg szépen vissza is fogják a dobást. Ez nem azt jelenti, hogy nem dob vele irtózatosan nagyokat az ember, az - egyébként nagyon jó - zsinór dolgozik helyettünk is, sőt, a nagyon nagy legyeket is szereti. A bot egyébként kategóriáját tekintve nagyon, de nagyon könnyű (144 g), ezt el lehet mondani az orsóról is, nem volt megterhelő a lapátolás melletti peca sem. A kontaktus is szépen megmarad a léggyel, nem érzed, hogy husángot tartanál a kezedben; egyik kedvenc módszerem például szépen űzhető volt vele, egy gyorsabb patakban a sodrásban tartva műbodorkámat, emelem-süllyesztem módszerrel, igazán jól szórakoztam. 

Néhány helyen panaszkodnak a bot hosszára, mondván a 2.74 méter kicsi a hosszabb dobásokhoz. Partról nem tűnt rövidnek, de kajakból (esetleg bellyből) nagyobb lendítésnél vizet ér a zsinór és a légy, ezzel elveszti a dobás a lendületét. Meggyőző volt viszont, hogy eddig legjobban sikerült Csukaszablyás pecám alkalmával hatalmas szélben küzdöttem végig a napot, és legkisebb problémát a dobás jelentette; szembe-, ellen- és oldalszélben is ugyanolyan szépen muzsikált a felszerelés (hozzá kell tennem, hogy nem volt szükség nagy, maximum 10 méteres dobásokra). 

Végszóként egy apró észrevétel, ami mindenképp fontos: a PFFA szép reményű szerkesztője, Graham Owen írt egy tesztet a botról, még régebben. Nem volt rossz véleménnyel a témáról - nyilván "kicsit" több csukás bot volt a kezében, mint nekem, vagy bármelyikünknek -, de szerinte ebben az árkategóriában több jobb bot is van a piacon jelenleg. Ez így van, vitathatatlan érv! Magát a botot külön nem is érné meg megvenni, viszont maga a pakk - akár úszó, akár süllyedő zsinórral - ideális vásár lehet. Elég megkérdezni Dépét, mikor az idei szemétszedésen kezébe vette a botot, dobott vele párat, hol érezte magát. Minimum a felhővárosban, a Bespinen...