Kabócák a pácban

Mindig szerettem a kabócákat. Persze közhelyszerű ez a kijelentés, mert minden állatot rajongásig szeretek, ezek a kis ciripelő bajnokok mégis különösképp a szívemhez nőttek. Már a nevük is muris: kabóca. Angolul még murisabb: cicada. És akkor még nem is vettük közelebbről szemügyre ezeket a kis földönkívülinek tűnő rovarokat.

Érdekes, hogy hazánkban egyre több kabóca él. Természetesen mind bevándorlók, mégis, mintha kölyökkorunk óta ott ciripeltek volna a legmagasabb fák tetején, persze légykötészeti szempontból minket inkább maga a rovar felépítése érdekel, nem dalnoki képességei. Mint a fenti képen (melyen egy énekes kabóca pózol) is látható, rövid fejük merőlegesen áll, a homlokuk duzzadt. Mellső szárnyaik a hátsóknál hosszabbak, hártyásak, testük jellegzetesen ék alakú, hengeres.

A kabócák nem vízi rovarok, így műlegyeinknek kizárólag imágó (azaz kifejlett állapotban) állhatnak modellt, szerencsére fenti ismertetőjegyek alapján megkötésük nem ördöngösség. Úgy gondolom, a halak táplálékaként elhanyagolható a szerepük, mégis, néhány éve nagy kedvencemmé váltak a kabócalegyek. 

Tavalyelőtt egy nyár eleji horgászat során a Sión próbálgattam először saját kötésű, rendkívül csúnya kabócákat. Az eredmény tényleg felülmúlt a várakozásaim, egy másfeles balin és több szép domolykó jött ezekre az egyedi gizmókra. Aztán elkezdtem tudatosan gyártani őket, idén a Dráván és csatornákon tesztelgettem őket, s érdekes módon felülmúlták a hagyományos polibogarakat (na igen, számtalanszor bebizonyosodott már, hogy amelyik légyben hiszünk, az eredményesebb, mint a többi). A kötési fázisok közben finomodtak, amennyit lehetett, lestem az angol legyesektől, akik pisztrángra is eredményesen horgásznak ezekkel a legyekkel. Ma összehoztam az idei nyár katonáit, szám szerint tízet, a végleges formában.