Már megint egy négynapos ünnep...

Mielőtt bárki azt hinné, ódzkodom a hosszú hétvégéktől, sietek eloszlatni ezt a tévhitet: a négynapos ünnepek nagy rajongója vagyok. Szerencsére idén volt belőlük, nem is kevés, ráadásul a mostani kivételesen szépen alakult; az időjárást és a programokat tekintve egyaránt. Az utóbbi három napot kifejezetten aktívan töltöttem, ma állatkertben voltunk a családdal, tegnap a Pécsi tó medrét térképeztem fel, holnapra pedig egy egész napos maratoni gombászás van betervezve, így legalább még fáradtabb leszek, mint a hétvége előtt. Sebaj, úgy szép az élet, ha zajlik!

Október 20. - Szombat

Hét elején elég sokat konzultáltunk Norbival a magazin miatt, így könnyű volt egy hétvégi közös pecát összehozni. Irány a Dráva! - zakatolt bennem egész héten az optimista jóslat, mivel a Hydroinfo is emberi vízállást jelzett kedvenc folyómra. Nem jött be. Szombaton reggel 270-es víz várt minket Drávaszabolcsnál, szó szerint a guta kerülgetett, mikor megláttam. Norbi a kocsiban durmolt (jellemző, hogy előbb akartam odaérni süllőzni, mégis eltökörésztem az időt), némi kárörömmel a hangjában üdvözölt, mivel ő előre megmondta, hogy azért a bab ugye mégsem hús. Viszonylag hamar felkapom a vizet, ha valami nem jön össze (Atyafi és Norbi is tanúi voltak már ennek a szangvinikus temperamentumnak), legszívesebben hátat fordítottam volna a sártengernek. Szerencsére volt ott valaki, aki lelket öntött belém: irány az egyik Dráva-csatorna, lehet ebből még jó peca. 

A csatorna partján szembesültem az újabb kihívással: vadonatúj, tesztelésre hozott halradarom kérkedve mosolygott az autóban, csak a kajak fedelét és ezzel együtt a radar tartóját hagytam otthon. Újabb hőhullám kapott el a köd ellenére, nagy nehezen pótoltam a fedelet a mentőmellénnyel, a radar ment az ölembe, majd belecsaptunk a lecsóba (illetve a vízbe). 

Apropó, mielőtt megszólna valaki (ahogy már meg is tették), hogy "összeszűrtem a levet a pergető horgászokkal", jelzem, hogy a szombati pergető túra volt, és elsődlegesen legújabb szerzeményem, egy Daiwa Megaforce Jigger 240- es bot tesztelgetése.  

Sokáig nem is sütött ki a Nap, ennek ellenére hamar megjött az első csuka, piros-fehér Sandra gumihalra. Tökéletes hal volt, a szívem a torkomban dobogott, míg a kajak oldalához édesgettem, gyönyörű szájszél akadással, így egy gyors fotó után búcsút is intett a farkával. 

Hamarosan követte az öccse is, egészséges, erős kettes krokodil, szintén Sandra gumival, és a lehető legkisebb fejjel. Akkor már elégedetten vigyorogtam, a reggeli bosszúságnak nyoma sem volt. 

Közben folyamatosan figyeltem a radar képernyőjét, 5-6 méteres gödröket jelzett, az átlag 2.5 méter volt. A víz szinte egy helyben állt, a Dráva erőszakosan tolakodott még mindig befelé a mederbe. Lassan felszáradt a köd, egyre melegebb lett, nem tűnt túlzásnak a beharangozott 26 fok sem. A meleggel együtt megjelentek az első kishalak is a víz tetején, előkerültek a pici wobblerek, s hamarosan megérkeztek az első domik is. 

Nem fogtam sokat, de az átlag igen szép volt, alaposan megdolgoztatták a finom kis pálcát. Közben alaposan megbántam, hogy nem hoztam legyezőbotot, elfért volna kajakban. 

Közben Norbi is becsukázott, lassan megérkeztünk a torkolathoz, ahol pöffeszkedve, felfordult gyomorral hömpölygött Dráva őméltósága. Lazításképpen eveztünk egyet árral szemben, majd megpihentünk a parton. A rombolt oldalon 10-15 méteres mélységeket jelzett a radar, szinte beleszédül az ember, ha belegondol, milyen feneketlen gödrök tátonganak alatta (mintha nem lenne mindegy ilyen rohanó víznél, hogy három vagy tíz méteres vízbe fordulsz bele melles gatyában). És a készülék halakat jelzett a gödrök alján! Nem egyet, nem kettőt, hanem sokat! Nagyon sokat! A halriasztó egyébként a teszt kedvéért volt bekapcsolva, nem szándékozom használni, csupán az általam horgászott vizek feltérképezéshez kellett a kütyü. 

Visszafelé a csatornán próbálkoztam még egy darabig, eredmény nélkül, így sovány vaddisznó vágtában feleveztem a hídig, hagytam Norbit érvényesülni. Általában megelégszek azzal, amit kapok a víztől, erőltetni nem szeretem a horgászatot, így leheveredtem a fűbe és aludtam egyet. Hónapok óta nem aludtam ilyen fenségeset! 

Arra ébredtem, hogy a fejem lelóg a párnaként használt mentőmellényről, kezd hűvös lenni és Norbi még mindig sehol. Kirángattam a kajakot a vízből, mire felbukkant a közeli kanyarban, fáradtan, de elégedetten. Hiába, a Dráva csak ad és ad...

Végszóként volt képe a lábam elől kirángatni egy szép csukát, pont onnan, ahol fél perce még a kajakkal dagonyáztam. Ilyet!

A pakolás és a hazaút mindig a horgászat legkeservesebb része. Fájó szívvel búcsúztunk a csatornától és a Drávától, bizony, hosszú az idő a következő hétvégéig. Hát lehet mindenféle szomorúság nélkül otthagyni egy ilyen vidéket?