Szörnyek a mélyben

Az emberi ostobaság bizony határtalan. Bizonyítják ezt az elmúlt hetek történései is, de ne aggódjatok: nem fogok belemenni semmiféle bűnügyi vagy politikai okfejtegetésbe, ezt meghagyom a bulvárlapok lelkes újságíróinak, fantáziáljanak és politizáljanak ők.

Mi evezzünk inkább békésebb vizekre; egy - mostanság kifejezetten divatos - "problémára" hívnám fel a figyelmeteket: kis hazáink vizeinek hatalmas és vérszomjas szörnyeire. Mert bizony, ha hihetünk aranytollú publicistáinknak, minden nagyobb folyóban, tározóban, tóban prédára lesve állnak sorban a bizarr ragadozók. Bizony, a harcsáról van szó, ami ugyebár "hazánk legnagyobbra növő ragadozó hala", s mint köztudott, kizárólag emberhúsra feni éles fogait. Legalábbis a szenzációhajhász körmölőbajnokok szerint.  

Történt ugyanis, hogy valamelyik internetes bulvárlap oldalán megjelent egy kép, Szörnyeteget fogtak az XY tóból címmel. A csatolt képen egy szerencsétlen harcsa vonaglott a büszke horgász lábai alatt, a közönség pedig megborzongott a gondolatra, hogy az utóbbi strandolás alkalmával talán pont rá lesett a mélyből a feneketlen gyomrú fenevad. A nagy többség persze legyintett, de voltak, akik megijedtek.

Aztán jött a következő cikk, majd még egy, sőt, a Facebookra is felkerült néhány fotó, szintén a jól hangzó Szörny a Balatonban címmel, mellyel csak tovább borzolták a kedélyeket. Hamarosan fülünkbe jutott az is, hogy a Loch Ness-i szörnyhöz hasonló állatot észleltek Siófoknál (nem vicc, guglizz rá, megtalálod!), valamint az első "komoly szakvélemények" a kutyaevő, emberekre veszélyt jelentő harcsákról. 

"Szörny a balatoni strandon"

Elképzelem, ahogy a Kovács család sétál a fonyódi mólónál, és az egyik strandlépcső mellett ott kever egy tizenötös harcsa. Nyilván nem jószántából került oda, sokkal inkább haldoklik, hiszen az embernek nevezett vírus lassan, de biztosan lakhatatlanná tette egykori otthonát. Jobb esetben csak pihen, és fogalma sincs arról, hogy Kovács néni borzongva nézi őt a szárazföld biztos menedékéből. 

- Odanézz, Béla! - sikoltja a tisztességben megőszült házmesterné. - Mekkora hal!

- Csuka. - bólint rá szakértőn Béla bácsi. - Nem szeretném, ha belém marna, talán a lábamat is leharapná.

- Hát én be nem megyek a vízbe, az biztos! - vágja rá Kovácsné, s a Balaton a harcsával együtt fellélegzik, mert megszabadult fél liter szúnyogriasztótól, napolajtól és egyéb szutyoktól. Kovácsék hazatérnek, és még évek múlva is borzongva mesélik az élet-halál harcot a nagy balatoni "csukával"... 

Fogalmuk sincs, hogy a harcsa - mint minden épeszű állat - fél az embertől, nincs olyan foga, amivel leharaphatna bármit bárkiről, s hogy valójában a víz az ő otthona, nem a miénk.

Túlzásnak tűnik ez az egész? Nem az. Többen kérdezték már tőlem: valóban veszélyes dolog a Pécsi tóban fürödni? Mert menne a gyerek, meg a kutya, és nem szeretnék, ha lenyelné őket egy ilyen "szörnyeteg". Azt szoktam válaszolni, hogy nem veszélyes, csak tilos. És nem a harcsák miatt, hanem mert van egy ilyen rendelet, ami akkor is érvényben marad, ha a helyi kiskirályok (akik nem kevés pénzt keresnek a fürdőző közönségből) minden tavasszal kirángatják a Fürödni tilos! táblákat a földből. Na, és a Balaton..? Persze, ott lehet, amíg van miben fürödni. S ha már nem tudsz majd dagonyázni benne, az nem a magyar tenger hibája lesz, hanem a világmegváltó, civilizált, kulturált, mindentudó emberé, aki az evolúció csúcsának tartja magát, mégis frászt kap egy ártalmatlan hal láttán.