Fekete István: Nádas

Aludtál-e már nádtető alatt?

Láttad-e ott, hogy kel fel a nap?

Hallgattad-e szélben, hogy zsong a nád,

ha megérinti a virradat?

Ugye, nem láttad?

Nem láttál semmit!

Se nádirigót, se kócsagot,

se a vadrécék kéktükrű szárnyát,

se víz mélyén rengő csillagot...

Raktál-e tüzet tavalyi nádból?

Füstje simogatta arcodat,

ha felkel a hold, és a lidércfény

táncol a tündöklő ég alatt.

Láttál-e ezer szárcsafiókát?

Úszó fészket a nagy vízen?

S hallgattad-e ködös hajnalokon

a vándormadár, hogy mit izen?...

És nádi széna volt-e a párnád?

Millió béka a muzsikád?

Imbolygó bagoly kedves barátod?

Nyárson sült keszeg a vacsorád?

Fürödtél-e már csendben és fényben,

este, ha lobban a néma tűz,

s a nádas felett átszáll az álom,

s rád sóhajt lágyan a puha fűz?...

Álmod ha őrzi millió nádszál,

és tartja feletted az eget,

neked adja a csillagos békét,

és megcsókolja a szívedet...