Bejegyzések

A spárgáról

Kép
Ismét egy egyedi (horgászattól kicsit távoli) bejegyzés következik: a spárgáról fogok értekezni. Ennek két oka van: egyrészt számomra ez az a zöldség, ami viszi a prímet, minden mennyiségben tudnám fogyasztani, másrészt kis hazánk mindentudó kertészeti oldalai olyan bazári felületességgel foglalkoznak a témával, hogy a laikus kertbarát kedve pillanatok alatt elmegy a kezdeti sikertelenségek után. Arról már nem is beszélek, hogy minden egyes szakoldal a legnehezebben termeszthető növények közé sorolja; hogy ez mennyire nincs így, azt az bizonyítja, hogy itthon április óta a lekváros kenyeret is spárgával eszem (kis túlzással persze).  Egy dologban igazuk van az ominózus cikkeknek: a spárga magról való kiskerti termesztése a mazochizmus egyik kiváló példája. Öt éven keresztül próbálkoztam a dologgal, végül tavaly tavasszal próbálkozásaim siker koronázta: egy csomag külföldről hozatott, méregdrága mag embertelenül hosszú csírázási idő után kikelt, hogy aztán egy nyáron keresztül dajká...

Ahogy kezdődött...

Kép
A lent megtekinthető rövid, már retrónak számító videó  a családi VHS kazetták leporolgatása közben került elő. Nagyon megörültem neki, nem más látható rajta, mint életem legeslegelső műlegyes horgászata az akkor még csodás és domolykóban bőséges Kapos folyón.  Kezdeti szárnypróbálgatásaimat Németh Jani egyengette, amiért egy életre hálás leszek neki. Szóval most láthatjátok, hogy indult műlegyes karrierem több, mint húsz évvel ezelőtt. 

A Kadét

Kép
Mindannyiunknak vannak a horgászatban (és a való életben is) berögzött, megingathatatlan elképzelései. Valószínűleg ezek az elképzelések táplálják legjobban a fejünkben azt az ismerős viszketést, amikor kilenc sikertelen peca után ugyanúgy kimegyünk a vízpartra és próbálunk tizedszerre végre sikeresek lenni. Mert sikerülnie kell! Az egészen egyedire kötött légy működni fog, a topwater csalit le fogja szedni a balin, és az otthon kotyvasztott etetőanyagnak vagy bojlinak is szuperálnia kell, hiába jelezte az ellenkezőjét minden egyes horgászattal töltött perc...

Gasztrofilmek - Az összes főzős mozi

Kép
Gasztrofilmek. Külön kategória, amiről érdemes beszélni, vagy esetemben írni. Nézzük, miről is lesz szó: nem fogok történetekről regélni, akit érdekel, nézze meg a filmeket. Kizárólag saját érzéseim osztom meg veletek, nyilván nem kell egyetérteni velük, bátran leírhatjátok saját véleményeteket a kommenteknél, valamint várom azokat a címeket, melyeket kihagytam a felsorolásból. Kizárólag olyan alkotások fognak szerepelni ezen a listán, melyeknek fő központi témája a gasztronómia (ezért maradnak ki olyan filmek, mint az Ízek, imák, szerelmek , vagy a magyar Szinbád is). Nem lesznek továbbá dokumentumfilmek, az bőven külön kategória. Majd egyszer máskor... A filmeket sorszámoztam is, ami egy általam felállított rangsort jelent, lesznek kiváló , jó és rossz filmek. Ha valamivel nem értesz egyet, a kommenteknél egy kulturált vitában benne vagyok. :) Vágjunk is bele!

Durrellék

Kép
Családom és egyéb állatfajták? Madarak, vadak, rokonok? Istenek kerje? Ugye, megvan? Ha velem egykorú vagy (és szerettél olvasni), gyerekkorodban biztosan Te is mohón faltad Gerald Durrell könyveit, közeli ismerősként vagy barátként gondoltál Spirora, Theora, esetleg Lugaréciára, és akár bekötött szemmel is körbesétáltad volna Korfu szigetét. A legifjabb Durrel könyvei szórakoztat óak, izgalmasak és kedvesek voltak, ha egyszer magával ragadott a stílusa, sosem fogod elfelejteni.