Horgászunkjajdejó!

A szeptemberi hétvégéket - nyári fogadalmaimhoz hűen - végre horgászattal töltöttem. Volna. Kaporszakállú azonban másképp döntött és pontosan szeptember első napjaiban özönvízzel árasztotta el a megcélzott vizek összes vízgyűjtőjét. Én ennek ellenére mentem és normális halakat próbáltam fogni, de nagyjából annyi esélyem volt, mint háromlábú sünnek a hatsávos autópályán. Pedig próbáltam veszettül legyes bottal, pergetővel, feederrel, úszóval, talán csak a scopexes hármashorog maradt ki kétszáz grammos ólomba öntve, de azzal sem értem volna el semmit. A sikeres halfogás alapvető feltételei ad1: legyen hal a környéken, ad2: ez a hal meg is találja a felkínált csalit. Azonban ha az ominózus víz rohan, és a horgászandó időtartam alatt napról napra egyre több sár kerül bele, akkor az ember rájön, hogy tudománya kevés, mint térdkalácsban a mazsola. 

Most már nem is idegesítem magam, mert minek? Mindenesetre okulásképp (gyk: hogy jót röhögjetek rajtunk) elmesélem az utóbbi hétvégék kálváriáját. 

Először természetesen a Drávát látogattuk meg Csaba barátommal és a húgommal. Be voltunk zsibbadva rendesen, lett is kapkodás, így a készítendő babgulyás alapanyagainak beszerzése közben is homokszem került például a gépezetbe. Elfelejtettük a babot. Persze kétségbe nem kell esni, a dolog megoldódott, éhen nem maradtunk, ahogy a halak sem, mert annyi etetőanyaggal és csalival készültünk, mint a magyar válogatott egy közepes megmérettetésre. Gabi lelkesen csukázott, Csabit kiraktuk egy lakatlan szigeten, én meg - miután a balinozás kilátástalannak tűnt - a nap nagy részét a függőágyban töltöttem. 

A víz ugyanis kifejezetten szar volt. Jelzem, előtte három nappal ment fel, és a Mura alsó szakaszából szépen folyt a sár a Drávába. Persze "nehogymár a mézesbödön nyalja ki a macit, majd mi megmutatjuk" felkiáltás általában sírással végződik: így lett ez most is, néhány - holtágban kipiszkált - feketesügéren és Csabi két kiló körüli csukáján kívül nagyjából kapásunk sem volt. A békés halas szerelékekre jött még egy Petényi márna és slussz.

Nem adtuk fel, másnap újra támadtunk. Ismét csak volna. A víz fél métert emelkedett, a sáros víz konkrét sártengerré változott, így némi elkeseredett és teljesen reménytelen balinhajkurászás után hazaindultunk. Horgászat vs Balu - 1:0. De a gulyás finom lett. 

Második felvonás, Lendva patak. Simi információ szerint tiszta víz, picit talán magasabb, de szépen horgászható. A Mura persze magas, így ott sem fogok balint...

Aztán az indulás napján jött a telefon, hogy éjjel zuhogott az eső. Akkor már rosszat sejtettem, de DP szerint ez csak károgás, úgyhogy lenyugodtam. Megint autókáztunk két és fél órát, vártuk a pecát, szombaton maradt is pár óránk este, így megsasoltuk a vizet. Kicsit zavarosodott, kicsit emelkedett, de elmegy. Eldomizgattunk szürkületig, és örömködtünk, hogy mi lesz itt holnap reggel...!

Mi lett? Méterrel magasabb víz...víz? Tömény sárga sár. Hogy honnan? A Jóisten tudja csak. Mindenesetre hömpölygött, mi pedig vörös fejjel átkozódtunk a parton. Kb ennyi volt ez a hétvége is. A többieknek több esze volt, elkotródtak a közeli kavicsbányatavakra pergetni; Laci szép feketesügereket fogott, Gabi pedig  a Cruelbaits Godfather-jével kijerkelt egy gyönyörű mintázatú bányatavi csukeszt. Mondjuk a vacsora és a társaság itt is feledtette a kínlódást, bár a Kantinban készült képen DP arcán még mindig látszik egy leheletnyi bosszúság...

Nem igazán tudok többet hozzátenni. Azaz egy dolgot mégis!

Mikor hétfőn hazaértünk a rosszul sikerült túráról (balintalanul), a kis családdal kimentünk a közeli egyesületi tóra pihenni. Na, ott fogtam végre balint. Pickerrel. Epres kukoricával...szájba...

Hűdejódologahorgászat...!