Egy kis történelem

Ha kicsit jobban utánaolvasunk az interneten, mi is a tenkara módszer eredete, jelentése, szellemisége, kétféle információt kapunk majd szinte mindenhol: japán eredetű, ősi módszer, és azt jelenti: "az égből, a mennyből". Ezzel a szakírók többsége le is zárja a témát, hiszen a lényeg a dolog gyakorlati részén van, s ha a tisztelt olvasónak ez kevés, rághatja tovább a küszöböt, esetleg átevezhet külföldi honlapokra, de elárulom sokkal több infót ott sem talál majd.

Persze jogosan merül fel a kérdés: miért érdekel bennünket egyáltalán, hogy honnan ered maga a módszer? Hiszen halfogás szempontjából semmi jelentősége a dolognak...s bizony igaza van, persze közben fogalma sincs arról, hogy ezzel a kérdéssel részben meg is válaszolta a tenkara szellemiségének magvát.

Természetesen semmi szükség, hogy megismerjük a gyökereket, lehet így is horgászni. Ahogy semmi szükség nincs arra sem, hogy elolvassuk és megismerjük a "nyugati típusú" műlegyes horgászat történetét, klasszikusait, nagy alakjait. Eredményességünket legkevésbé sem fogja befolyásolni, hogy átrágtuk-e magunkat a Tökéletes horgász-on, s az sem, ha nem tudunk kapásból felsorolni legalább tíz műlégykötő mestert (természetesen ABC sorrendben).

Mégis, az ember folyamatosan tanul, s ezáltal "szelleme egyre dicsőbb", ráadásul ez hatványozottan igaz a legyesekre, hiszen ugyebár "a műlegyező horgászatról elmondható, olyan mint a matematika, melyet sohasem lehet teljesen elsajátítani".

Ha esetleg Te is ekképp vélekedsz, fogad tőlem szeretettel az alábbi kis irományt.

A tenkara - mint már tudjuk - Japánból származik, mégpedig a japán hegyvidékről, ahol az egészen kis patakok megélhetést biztosítottak az ott élő embereknek. Érdekes módon a korai időszakokban is - mikor kifejezetten zsákmányszerzésről beszélünk - a tenkarát egyfajta szertartásos áhítat vette körül, ma úgy mondanánk: a kellemeset összekötötték a hasznossal. Aki kicsit ismeri a japán kultúrát, tisztában van azzal, hogy a felkelő Nap országában ez nem ritka jelenség, főképp a tenkara születésének idején (kötelező olvasmány a témában James Clavell: A sógun című regénye). A japán nép a hagyománytisztelet ellenére - vagy éppen ezért - sosem bírt nyugodtan megülni a tatamin, háború háborút követett, ám a Tokugawa sógunátus idején (1603-1868) kivételesen hosszú békeidőszak vette kezdetét. Ebben az időszakban virágkorát élte a szamuráj kultusz, azaz a domináns "felsőbb tízezer" lényegében bármit megtehetett, amit csak akart; többek között bátran tenkarázhatott többszáz koku jövedelméből (a fent említett regényben Josi Toranaga is hódol ezen nemes időtöltésnek, csak zárójelben jegyezném meg, hogy az ő alakját arról a bizonyos Tokugawa sógunról mintázta a szerző). A tenkara, mint divat és hobbi fellendült, egyre finomabb és finomabb botok készültek különféle bambuszfajtákból. Érdemes megjegyezni, hogy a tenkara bot a kezdetektől a legkönnyebb bambuszból készült (ellentétben a korai nyugati fából készült, jóval nehezebb botokkal), lehetett válogatni: Japánban közel 600 bambuszfajta létezik! 

Később, a Meiji reformok eltörölték a feudális rendszereket, a horgászat pedig széles körben elterjedt, s a munka nélkül maradt kardkovácsok egy része is átnyergelt a hirtelen jött jövedelemforrásra. A horgászat ezen ágát már ekkor is tenkarának hívták, ám kétféle verziója létezett: bot+műlégy kombináció, valamint hosszú selyemzsinór, üres horgokkal felszerelve. Neves varrótű gyártók elkezdtek speciális tenkara műlegyeket kötni, melyeknek a kebari nevet adták, s mely hamarosan igazi művészeti ággá vált (akárcsak a nyugati műlégykötő mesterség). A kebari színes selyemszálból, fácán- és pávatollból, s arany színű fóliából készült, egészen apró horgokra, s ami a legjellemzőbb: fordított, azaz előre álló gallérral.

Az első legyeket a Meboso és a Katsuoka család készítette, ezek az 1920-as évekre igazi nagyüzemmé váltak, évente több, mint egymillió kebarit dobtak piacra, s a Japánban készült összes műlégy 90%-át ők gyártották! Természetesen ennek is japán módra megadták a módját: egy műlégykötőnek 5 évig kellett tanulnia, a kebarik szigorúan szakáll és szem nélküli horogra köttettek. Természetesen a repertoár bővült, egyre exotikusabb anyagok kerültek a mesterek kezei közé (például kígyóbőr), közel 600-féle klasszikus kötés alakult ki az évek folyamán, s ezeket a különféle földrajzi helyekről nevezték el (pl. Kaga Kebari). 

Ami nagyon érdekes: az első kebarik megjelenésével szinte egy időben a világ másik felén egy úriember hosszú botról, lószőrből fonott zsinórról, és fordított gallérú legyekről ír. Az úriembert Izaak Waltonnak hívják, s valószínűleg fogalma sincs a keleten zajló műlegyes revolúcióról. Nincsenek véletlenek...

A tenkara egyre kedveltebb szórakozás, a városi emberek gyakran ragadnak botot, hogy felkeressék a hegyi patakokat, miután a közeli buddhista templomban tiszteletüket tették. Bizony, ez már az a módszer, amit modern tenkarának nevezhetünk, de a különbség nem a felszerelésben, az emberekben van, hanem magán a felfogásban. Természetesen még mindig sokan élnek ezeken az erdőkkel borított hegyvidékeken, akik számára életet és pénzt jelent a hal, mégis másképp művelik ezt, mint "kedves" magyar halászaink. Legkedveltebb hegyi halaik: az iwana (jelentése: "a szikla hala", hasonlít a barna pisztránghoz), az amago (jelentése:"hal az esőben"), és a yamame (jelentése: "asszony a hegyen", pisztrángféle). 

A tenkara nyugaton egyébként 1877 március 28-án debütált, mérsékelt sikerrel, majd egyre gyakrabban megjelent a szaksajtóban. Keleti nevének jelentésére többféle variáció létezik: 

- egy chingara nevű gyerekjáték, melyhez hasonlítható, ahogy a horgász szikláról sziklára ugrik
- tegara - ősi dialektusban sárga pillangót jelent
- tenkara - "a mennyekből" (rossz feltételezésekkel ellentétben nem a fentről lehulló bogarat jelzi, egészen egyszerűen származási helyéről, a magas hegységekről nevezhették el, mindenesetre örök rejtély marad)

A II. világháború után a módszer újra terjeszkedni kezdett és hol tart ma? Szerveződnek a nyugati klubok, profitálnak belőle lassan az egész világon, egyre többen szerelmesednek bele az egyszerű eleganciába. Persze a tenkara legnagyobb művelői mai napig a japánok, s valószínűleg a világon sehol nem tartottak annyira tiszteletben egyetlen módszert sem, mint a felkelő Nap országában...

(Felhasznált irodalom: Kevin Kelleher, Misako Ishimura: Tenkara - Radically simple)