Halak, legyek, rokonok

Régóta nem próbálok másokat a legyezés rögös útjára terelni. Ha valakiben megvan az a bizonyos parázs, előbb-utóbb úgyis lángra kap, fellobog, hogy aztán lángoljon a szerencsétlen illető élete végéig. Mint emberek, mindannyian másfélék vagyunk, másképpen viszonyulunk a legyezéshez, ezért adott helyzetben a reakcióink is mások. Az "erőszakkal" nevelt műlegyező általában hamar feladja, csalódik, megunja a módszert, ezáltal felesleges pénz- és időkidobássá válik a dolog. Ezen okok miatt nem szeretek senkit a műlegyezés felé terelni...

Tavaly tavasszal viszont kivételt tettem, igaz, az áldozatok családtagok és egyszeri dologról volt szó, így megbocsátható és lelki sérülést sem okozott az eset. Sőt!

A helyszín: Bosznia, Ribnik folyó. Szereplők: apám, húgom és jómagam. Mindketten rajonganak a természetért, az utazásért, a túrákért (a pihenésért és a jó kajákért nemkülönben), így nem tartott sokáig, mire megfűztem őket: 2010 legyen a Műlegyes Horgászat Éve, így Plitvicét és a tengerpartot leszavazva utunkat kedvenc hegyi folyóm felé vettük.

Boszniáért, a Banja Luka régióért éppen annyira oda voltak, mint én, annak ellenére, hogy szakadt az eső, mintha dézsából öntenék, ám ilyen apró kellemetlenségek soha nem szegik családom kedvét. A panziót (állandó szálláshelyünk, Djuro Aqua nevű kis panziója) imádták, a hatalmas adag sült pisztrángot, a kazalnyi sült krumplit, a slivovicát és a Nektar nevezetű sört szintén, így első este hamar álomba is merültünk.

Másnap napijegy vásárlás, s kezdetét vette első legyes napjuk. Mit mondjak, remekül állták a sarat. Az esők hatására a víz jó fél méterrel magasabb volt, s folyamatosan áradt, így halat fogni is jóval nehezebb volt, ráadásul a gázolható részeken sem volt gyerekjáték átkelni, meg is szenvedtünk rendesen. Mert a horgászat a lusták sportja, ugye...

Végighorgásztunk egy délelőttöt, aztán túra az erdőben, sétáltunk, nézelődtünk, élveztük a csendet és a Természetet. Majd következő nap indulás haza.

Itthon még hetekig beszédtéma volt Bosznia, valósággal beleszerettek a helybe. Na de hogy viszonyultak a legyezéshez?

Az alap dobálózást még itthon gyakorolni kezdtünk, azzal nem volt nagyobb baj, egész jól ment a dolog. Sajnos a nagyon magas víz és az eső miatt a szárazlegyezés nem hozott eredményt, a nimfázás meg streamerezés viszont nem a legszerencsésebb módszer így elsőre, ezért nem is erőltettem náluk a dolgot. Ezt az eredmények is mutatták, ráadásul a Ribnik baromi nehéz pálya még optimális vízállásnál is (aki horgászott már ott, az tisztában van vele), mégsem távoztunk keserű szájízzel onnan. Hogy miért nem? Talán mert elsőre is megértették a műlegyezés egyik legfontosabb lényegét: élvezni a horgászatot!