Hűtlen lettem a Drávához. Mentségemre legyen mondva, hogy egy jóval fiatalabb és virgoncabb hölggyel csaltam meg, Karasicának hívják. A horgászvidék nagy ismerője , Balázs vitt a bűnbe, amit egy pillanatra sem bántam meg, hiszen egy szívben több szerelemnek is helyet szoríthat az ember, ha nagyon igyekszik. Ritkán hiszek a nagy ígéreteknek, a beregélt karhosszúságú halakról szőtt meséknek, ám Balázsék előző túrája fenn van a blogjukon, s a képek magukért beszélnek. Úgy gondoltam, végre legyezhetek egy igazán kiadósat az idén; ritkán teljesül az ember vágya ilyen hamar. Kedves kis víz, gyönyörű halak, fantasztikus élővilág, s végül, ami a legfontosabb - kevés ember! Még a legyezőzsinórt egyenesítettem, mikor Bazsi már bele is tenyerelt egy csukaóvodába. Nagyobb hal reményében fésülte át a pályát, de csak a kölkök szórakoztatták, ott is hagytuk a placcot, nem illik molesztálni az ilyen apróságokat. Szerencsére az első tíz percben bebizonyosodott, hogy bizony ...
