Clogflyfishing

Állok egy balatoni kikötőben és a horgonyzó hajók közé lógatom a kukacom. A kukac valójában egy pici gumihal, apró horgon, rövid és könnyű pergető bot kornyadozik a kezemben; hajnal van, csend, sehol egy ember. Ez utóbbinak kifejezetten örülök, a napközben végigszenvedett kötelező jellegű családi programok alatt találkozok annyival a sétányon, amennyi egy életre is sok. Még mindig zsibong bennem az öröm, hogy más nem abajgatja a környék halait, mikor - esküszöm, kifejezetten azért, hogy elvegye a kedvem - tagbaszakadt alak lép mellém.  - Micsinász? - kérdezi, kapásból letegezve, flegmán. A nyelvemen a válasz ( Lekváros palacsintát sütök, cimbora, nem látod? ), de annyira elkeserít az ürge felbukkanása, hogy visszavágni sincs kedvem. Horgásznék - dünnyögöm, persze nem érti a célzást és továbbra is ott imbolyog mellettem, vagy be van rúgva, vagy agyilag zokni, nem tudom eldönteni.  - És mivan, mi? - próbálkozik újra, majd az intellektuális kifakadástól kimerülve próbá...

Pörögnek az események itt mifelénk, délen. Három igen jól sikerült horgászaton vagyok túl (egyik alkalommal sem a halak mennyisége alapján aposztrofáltam jónak a túrát), s hogy borzoljam a kedélyeket: mindhárom alkalommal pergető botot vittem magammal. Ennek oka kizárólag az, hogy törekedtem az egyszerűségre, valamint célszerűbb szerszámnak tűnt a pörgettyűs bot a legyelősnél az adott helyzetekben. Lesz idén még arra is lehetőség, remélem minél többször.

Csend. Pislákoló lámpák, hajnali fény, kihalt sétány. Varjúcsapatok szemezgetik az emberek után maradt szemetet, éledezik a víz, itt-ott kishal ugrik. A vadkacsák csapatokban bújnak elő a nád rejtekéből, kétlábú sehol, csak néhány ezüstkárásztól megcsömörlött daraszobrász kókadozik az üvegbotok mellett.  Én így szeretem a Balatont. Üresen, buli- és hangzavar mentesen, a maga természetes szépségében. Ilyen volt ma reggel is... De ne ugorjunk annyira előre, kezdjük a tegnapi nappal. Ferivel volt randim a mólón. Tudom, hülyén hangzik, inkább kezdem előröl: ha a Steveolson nevet említem , mond neked valamit? Ha engem olvasol, akkor biztosan. Sztív (ahogy mi hívjuk blogger-körökben) a balatoni sügérpopuláció réme, vertikális guru, és hatalmas alak. Persze kikéri majd ezeket magának, de sebaj, akkor is így van. Mivel a füredi bornapok közelébe vetett a balszerencse (és a családi többség szavazata), gondoltam, miért ne kössem össze a kellemeset a haszontalannal, így hoztuk össze ...

Múlt hétvégén a Balaton partján aszalódtam és nem mellékesen: horgásztam is egy keveset. Halat ugyan nem fogtam (oké, nem is nagyon láttam), de készítettem vagy kétszáz jelentéktelen képet, amiből néhányat megosztok veletek. 

Ellie kivételes önbizalommal rendelkező tacsi. Sosem felejtem el első közös bosnyák túránkat, mikor naphosszat a vadonban csatangolt, néha meglátogatott minket a víznél (bilétája csörgéséből mindig tudtuk, ha a közelben jár), s esténként koszosan, a környék összes bogáncsával a bundájával nagyot sóhajtva rogyott le a tűz mellé, szomorú szemekkel követelve ki magának néhány különlegesen íncsiklandó falatot. Kis túlzással lehet mondani, hogy bejárta fél Európát, s lehet állítani, hogy olyan élményekben volt része, melyek nélkülözhetetlenek a teljes élethez. Pecázni nagyon szeret, s mint olyan, rossz ember (azaz kutya) már nem is lehet. Gazdája, Domy szépen megtanította a horgászat csínjára-bínjára, mint azt később majd látni fogjuk. A mai szeles napon elkísért minket egy hosszabb balatoni túrára, szokás szerint elbűvölt mindenkit, s rettenetesen elfáradt; a másfél órás utat hazafelé önfeledten végighorkolta. Egyébként a Balaton évek óta nem volt ennyire szép, szűzies, tiszta, s ...

Az utóbbi időben eleget idétlenkedtem itt a blogon, ideje, hogy valamit felmutassak horgászatilag is. Egyik ismerős a héten segíteni hívott balatoni nyaralójába (stég és csónakrenoválás címén), persze azonnal igent mondtam, mint minden vízparttal kapcsolatos munkára. A munkát ugyan túlzásba nem vittük, de tömény nosztalgiázás és saját vállunk veregetése közben megittunk pár pohár karcos vörösbort, s a rengeteg elméleti "lógatás" után nem volt kétséges, hol töltjük majd a délutánt. Szerencsére a vitorlás még vízen volt, rohanás napijegyért, majd bedobáltuk a legszükségesebbeket, barátom kisegített egy pergetőbottal, mert a kocsiban nem volt más, csak egy doboz dropshotos kütyü. Kezdem nagyon megszeretni ezt a módszert, valószínűleg beruházok egy nagyobb adag gumihalacskába is, késő ősszel és télen jól jön majd a Dráván is, amikor majd a szárazlegyet viszonylag kevésbé eszik a halak...  A célhal a kősüllő volt, egy közeli tartáson, amit vendéglátóm úgy ismert, mint a te...

Az emberi ostobaság bizony határtalan. Bizonyítják ezt az elmúlt hetek történései is, de ne aggódjatok: nem fogok belemenni semmiféle bűnügyi vagy politikai okfejtegetésbe, ezt meghagyom a bulvárlapok lelkes újságíróinak, fantáziáljanak és politizáljanak ők. Mi evezzünk inkább békésebb vizekre; egy - mostanság kifejezetten divatos - "problémára" hívnám fel a figyelmeteket: kis hazáink vizeinek hatalmas és vérszomjas szörnyeire. Mert bizony, ha hihetünk aranytollú publicistáinknak, minden nagyobb folyóban, tározóban, tóban prédára lesve állnak sorban a bizarr ragadozók. Bizony, a harcsáról van szó, ami ugyebár "hazánk legnagyobbra növő ragadozó hala", s mint köztudott, kizárólag emberhúsra feni éles fogait. Legalábbis a szenzációhajhász körmölőbajnokok szerint.   Történt ugyanis, hogy valamelyik internetes bulvárlap oldalán megjelent egy kép, Szörnyeteget fogtak az XY tóból címmel. A csatolt képen egy szerencsétlen harcsa vonaglott a büszke horgász lábai alatt,...

A múlt hétvégét a Balcsin töltöttük, ott jutott eszembe ez a régi, közel tíz éves, interneten megjelent irományom. Hazajöttünk, elolvastam, ismét megosztom (keverve a régit az újjal, a fényképek most készültek). Egy kis nosztalgia, ráadásul semmi sem változott. Sem a jó, sem pedig a rossz dolgok. Tiszta szívemből szeretem a Balatont. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy ilyen gyönyörű állóvizünk van. Sokan megjósolták a halálát, de feltámadt, s most ismét ugyanolyan szép, mint valaha.  Hívogattak idén mindenfelé, Tisza tóra, horvát tengerpartra, de én mégis kitartottam csodálatos tengerünk mellett. Akár pihenés, akár horgászat, számomra sokat jelent, semmi sem pótolhatja azt a látványt, érzést, hangulatot, mikor az autóból kitekintve megpillantom a hullámzó vizet. Bizony, hullámzó, mivel ottjártunkkor igencsak zegernyés idő fogadott. Bár eső nem esett, hűvös volt, fújt a szél, jókora hullámok csapkodták a kövezést. Hogy fogunk ilyen időben úszózni? Mi jut erről a...