Magány

Sokáig társaságban jártam horgászni. El-ellátogattam versenyekre, nagyobb rendezvényekre, szinte sosem mentem egyedül a vízpartra. Majd elkezdtem műlegyezni és valahogy lassabb lett a tempóm. Talán két-három emberkét viseltem el magam mellett, de még mindig nem szerettem annyira egyedül lenni. 
Végül eljött az idei év, megismertem a Drávát, a kajakos életformát és megváltoztam. Szinte észre sem vettem ezt a változást, egyszerűen kezdtem kényelmetlenül érezni magam, ha társaságba szorultam a vízparton. Persze nem fordultam magamba, nem lettem embergyűlölő, de hiányzott a magány. 

Sokan elképzelni sem tudják, mi a jó a magányos horgásztúrákban. Nincs kivel beszélgetni, lassan telik az idő, nincs ivócimbora...de ha megöltök, akkor sem tudom megmagyarázni, miért jó egyedül lenni. Szerencsére Csokonai Vitéz Mihály megírta helyettem is A magánossághoz című versében. 

"A lenge hold halkal világosítja 
 A szőke bikkfák oldalát, 
 Estvéli hűs álommal elborítja 
 A csendes éjnek angyalát. 
 Szelíd Magánosság! az illy helyekbe 
 Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe 
 Gyakran vezess be engemet, 
 Nyugtatni lankadt lelkemet."


Mert a magányos horgászat valóban megnyugtatja a lankadt, hétköznapi problémáktól megkínzott lelket. Egészen a legbensőbe fordulva éled meg a pillanatokat, az emlékezetes momentumok is sokkal élesebb emlékek maradnak. 
Persze a teljes, nyugtató magányhoz megfelelő környezet dukál. A város közepébe épült kockatavon sosem leszel teljesen egyedül. A vadvizeken annál inkább. A kudarcokat is könnyebb egyedül elviselni, szinte önmagad pszichológusaként kúrálod ki a problémákat. 
A készülődés egy idő után kedves szertartássá válik, nem vagy senkihez kötve, nem késel el sehonnan, így otthon sem felejtesz semmit a nagy kapkodásban. A víz mellett nincsenek beosztva az óráid, nem kell másokhoz igazodni, ott ülsz le, ahol akarsz, ott eszel, ahol megéhezel. Ráérősen, gondolatok között merengve, egy egészen más világban. 


Sosem hittem volna, hogy lehet így is horgászni. Ha esetleg egyszerre tesszük a vízre Atyafival a hajókat, az első evezőcsapások után messze járunk egymástól. A nap folyamán néha keresztezzük egymás útját, néhány mondatban megbeszéljük ki mit fogott, merre járt, mit látott. Aztán újra vár minket a magány, beszélgetni csak a locsogó Folyóval lehetne; de az ő nyelvét egyelőre nem értem annyira, hogy tanácsokat kérhessek tőle. Sebaj, igyekvő diák vagyok...


Ma is egyedül voltam a vízen, az egyik kövezésen ülve semmi mást nem tettem, csak bámultam habokat és hallgattam a csendet, sokáig, nagyon sokáig. Eszembe sem jutott a legyezőbot, a legyesdoboz, a város, a munka, a hitel, az adó, a holnap vagy a tegnap; sőt, talán még a ma sem. Nem emlékszem, hogy kerültem oda, vagy mikor mentem tovább, de akkor végtelenül egyszerűnek és - tudom, furán hangzik - tisztának éreztem magam belül. Ha valaki velem jön, ezek a pillanatok sosem történtek volna meg. 
Szóval az ember folyamatosan változik...
Persze egy forraltborozással egybekötött menyhalazáshoz semmi sem hasonlítható, ám az az érzésem, ez bizony egyirányú utca. Aki egyszer megízlelte a magányos horgászatok szépségét, sosem lesz többet (handa)bandázó pecás.

Share on Google Plus

About elmondom

ClogFlyFishing - horgászblog tájakról, halakról, ételekről, emberekről, élményekről. A blogon található szöveges és képi tartalom megosztása csakis a szerző engedélyével!

8 megjegyzés :

  1. Nem vagy egyedül :-) én is egymagamban járom a vizeket, néha de csak néha megyek ki valakivel, de az nem ugyanaz mint magányosan a folyó hátán sodródni.....

    VálaszTörlés
  2. Ahogy mondod. Ezért kell mindenről csendben maradni, mert ahogy beteszi a lábát a nyilvánosság, megette a fene az egészet. Gyilkos lehet, amikor a kedvenc helyedet vesézik ki egy újságban, vagy egy tv-ben. Vége a magánynak. Ezért van részemről 100% qss.

    VálaszTörlés
  3. Én is így érzek, ahogy te, de majd megbeszéljük ha megírtam a mai napomat! Ma ráfaragtam volna rendesen, ha nincs valaki velem!

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, hogy összefoglaltad helyettem is. Remek írás! Kösz, apó

    VálaszTörlés
  5. Teljesen együttérzek veled, veletek. Szinte feleslegesnek érzem a beszédet a vízparton, nem azért járok, járunk ki a természetbe, hogy holmi emberi szavakkal elrontsuk az élményt. Minden egyes nap emberekkel vagyunk kapcsolatban, és ez mostanában már kezd sok lenni.. vagy inkább keveset járok horgászni.

    Ha valamire, akkor erre több idöt kell szentelni és most ezeket az érzéseket jó volt mástól is olvasni. :)

    VálaszTörlés
  6. Mintha magamat olvasnám. Én már arról is leszoktam, hogy ha pofára esek a kövezésen mondjak egy szép magyarosat :).

    VálaszTörlés
  7. Levi!

    Egyszer pont előfordult velem, amit írtál. Egy haverom addig könyörgött, hogy mutassam meg egy jó helyemet, hogy kötélnek álltam. Két hónap múlva már a fél egyesület ott horgászott, következő évre már idegeneket is hozott, újabb 3 hónap múlva pedig egy cikk (reklámcikk persze, mi más) jelent meg a horgászújságban, valami ilyesmi a bevezetéssel: "Régóta szeretnék feketesügeret fogni, de eddig nem tudtam, hol keressem, szerencsére xy barátom megmutatta, azóta már...". A képeken szerepelt az összes kedvenc beállóm a tavon. (És a vizet egyébként azóta nullára rabolták.) Azóta nem tudnak belőlem horgászhelyet kicsikarni. :)

    VálaszTörlés
  8. Sajnos az Ipoly nekem köszönheti a dúvadakat a vizében. Azóta töredéke lett a hal abban a faja kis vízben.:((((( Jó, valszeg előbb-utóbb megtalálták volna. De így most nekem is sajog a lelkiismeret. Már nem csak a helyi bugris irtja/basztatja az ívó halakat. Bravó Levente!

    VálaszTörlés

Üzemeltető: Blogger.