Ypres fái között

Engedtessék meg, hogy egy bejegyzés erejéig eltérjek a blog szokásos mondanivalójától, és (persze képletesen) átevezzek a zene felségvizeire: egy nagy kedvencről fogok most néhány szót ejteni, talán számotokra is érdekes lehet betekinteni Ypres fái közé - nem beszélve arról, hogy ez a bejegyzés az én saját búcsúm is egy kivételes bandától és egy egyedülálló művésztől.

Hosszú évekig semmi más nem szólt az autómban, semmi más nem került az MP3 lejátszómra, csak egy kanadai együttes melankólikusnak is nevezhető dalai; ők voltak a Woods of Ypres nevezetű csapat. Pár éve valahogy elmaradtak mellőlem, de a napokban újra elővettem néhány lemezüket, s a neten barangolva villámcsapásként ért a hír: a banda frontembere, David Gold 2011 december 22-én, 31 évesen autóbalesetben meghalt. Szíven ütött a hír, sőt, talán egy kis lelkiismeret furdalást is éreztem, amiért hűtlen lettem kedvenceimhez, mindenesetre azóta újra ők szólnak az autóban, s azóta minden nap szól a Finality David lelki üdvéért...

A banda 2002-ben alakult, David Gold, Aaron Palmer és Brian McManus közreműködésével. Műfajukat sokan a doom metal kategóriában azonosítják; valóban, sokszor kifejezetten melankólikus beütése van a dalaiknak, de annak ellenére, hogy Davidék leggyakrabban az élet múlandóságáról, a természet eltűnéséről, a városi élet nyomoráról énekeltek, mindig megcsendült dalaikban a rendíthetetlen optimizmus. A lehetséges visszatérés a Természethez, amiről a legtöbben álmodozunk...

Nagyon szerettem, hogy szinte sugárzott a dalaikból a kanadai erdők tiszta, hideg levegője (Cold Winter Songs from the Dead Summer Heat), az egyszerűség, a természet közelsége. Érdekes, hogy kifejezetten black metal vonalon indultak el, ami - őszintén bevallom - nem nagyon tetszett, de a közben felvett gótikus-doom stílus nagyon ült nekik, utolsó lemezük, a Woods V: Grey Skies & Electric Light, mely akár David testamentuma is lehetne igazi műremek (s melyet a csapat többi tagjai a zenész halála után ingyenesen letölthetővé tettek); sajnos ők valóban a csúcson hagyták abba...

Az évek folyamán a Woods of Ypres több, mint húsz nagyszerű művésszel dolgozott együtt, öt önálló albumuk jelent meg; bár ezek csupán számok, mint ahogy az őket elemző cikkek is üres szavak. A zenéjük beszél mindenki helyett, szóljon hát David-ért ismét a Finality...