Örömpeca

Nagyon régóta leszoktam arról - néhány fájó csalódás után, - hogy másokat horgászatra, pláne műlegyezésre neveljek. Néhány esetben azonban képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, de ezekben az esetekben is csak akkor, ha biztos vagyok benne, hogy a delikvensek száz százalékig tisztességes emberek. 

Péter kölyökkorom óta igen jó barátom, sok közös fiatalkori botláson és élményen estünk túl együtt, párja, Viki pedig igazán belevaló hölgyemény. Valójában ő vetette fel a horgászat ötletét, én meg csak kamilláztam a hirtelen jött érdeklődés hallatán; mindenesetre örültem, hiszen természetszerető és tisztelő emberek mindketten, ezen kívül az extrém sportok nagy rajongói. Csendben megjegyeztem, hogy az első pecától sok extrém élményt ne várjanak, de a halfogást majdnem biztosra ígérhetem nekik. Lelkesedésük engem is magával ragadott, és másfél órás elméleti oktatás után szinte vártam, hogy letehessem kicsit a legyezőbotot, és úszóval a pontyok nyomába eredhessek. Mert kezdő lökésnek természetesen egy könnyű úszós békéshalas horgászatot választottam, annak ellenére, hogy Péter kitart amellett, hogy műlegyes horgász akar lenni. S ahogy ismerem, az is lesz...

Egy közeli vadregényes kis vízre esett a választás, nyáron gyakran hajkurászom itt nimfával a potykákat. Szép halállománya van a tavacskának, egyedi módon a tógazda megtiltotta mindenféle etetőanyag használatát (ebben a kezdeményezésben egyébként teljes mellszélességgel támogatom). Így a halak könnyen foghatóak a természetes táplálékokkal, nincsenek túletetve, a víz kristálytiszta. Ráadásul az idő is kedvezett nekünk, meleg volt, szélcsend, a pontyok a vízfelszínen garázdálkodtak, így két perc alatt megtaláltam az ideális placcot. 

Természetesen Viki indított egy másfeles ponttyal, aztán ő is folytatta egy kilóssal, hogy végül a harmadik halat is ő akassza meg. Nem a kezdők szerencséje, inkább a nők magabiztossága. Mi Péterrel csak pislogtunk és bárgyú törpeharcsákat akasztgattunk, még a nagy kiflibojlikkal is. A tettetett bosszúság mellett persze mindketten örültünk a sikerének, s hogy teljes legyen az öröm, hamarosan Péter is fogott néhány potyeszt. 

Miért van az, hogy két teljesen kezdő horgász arcáról levakarni sem lehetne a felhőtlen szórakozás nyújtotta boldogságot, miközben évtizedek óta horgászó vén vidrák végigszentségelik a napot, s közben egyfolytában azt lesik, mikor lophatnának el egy méreten aluli halat? Vagy latolgatják azt, hogy vajon mennyit kaszálnak majd a szomszédoknál a koszos hálóban vergődő szerencsétlen csukával? Kiábrándító...

Barátaim szerencsére nem ebbe a kategóriába tartoznak. Közben megérkezett Domy és párja is, magukkal hozták Mazsit és Elli kutyát is, így teljes lett a brigád, és Domynak köszönhetően - szokás szerint - a hangulat is tetőfokára hágott. 

Szeretem ezeket a horgászatokat. Persze jó egyedül is, kajakban, messze mindenkitől, de ennek a napnak így volt meg a varázsa. Már csak azt remélem, hogy a srácok legalább annyira élvezték az örömpecát, amennyire én.